Sziasztok,
Lassan 1 év kihagyás után engedjétek meg, hogy egy repülős élménnyel térjek vissza.Tavaly már egyszer lefújta a cég, de most végre elutazhattam Koreába 1 hétre.
Május 21-én 11:40-kor startoltunk Budapestről egy Finnair A320 fedélzetén. Ablak mellé tudtam még jegyet venni, úgyhogy sikerült pár 3D gomolyfelhőképet készíteni.
A két órás út szépen, simán ment szinte végig felhőmentes volt alattunk a táj.
Itt szembesültem először a gép aljára szerelt kamerával, mely végig mutatta a fel majd a leszállást.
Helsinkiben 2 és fél óra várakozás következett. Próbáltuk megragadni a skandináv életérzést, bár nem igazán sikerült, mert én már az előttünk álló csaknem 9 órás repülésre gondoltam.
A330 vitt tovább, sajnos bekerültünk a középső szekcióba, az ablak mellé űlők pedig szinte azonnal lehúzták a "rolót". Szóval szívás. Ezen a gépen a kamerák sem működtek, úgyhogy maradt a zenehallgatás és filmnézés laptopról. Kaptunk melegkaját, illetve érkezés előtt reggelit. Én bepusziltam 2 kisüveg vörösbort, hátha majd attól elalszok, de csak nem jött az álom.
Igencsak szűk a hely ezen a gépen ahhoz, hogy az ember kényelmesen utazzon ilyen sokat. Egyetlen pozitívumként talán a koreai fősztyuvi pillantásai hozhatók fel.
4 óra alat átsuhantunk az éjszakán és helyi idő szerint reggel fél 9 kor szálltunk le Incheonban. Ott szépen átmetróztunk egyik terminálról a másikra, majd jött némi csomagpara. Ha késve is, de megérkeztek a bőröndjeink.
A hotelhez a reptérről induló buszjáratot vettük igénybe. Nem egy volánbusz színvonal. Piros bőrfotelek a buszon, elől a 32" LCD TV.
Nem semmi kint az élet, mindenki videotelefonál úton-útfélen. S mivel csak 3 és 4G-s hálózat van, ezért már a reptéren van lehetőség kompatibilis telefont bérelni.
Azt hiszem el tudnám ott is képzelni az életem, ha a kaja megfelelő lenne. De már a második nap eladtam volna a lelkem az ördögnek egy kis zsíroskenyérért újhagymával.
A közlekedés szinte kaotikus, de mégsincsenek balesetek. Itt még a zebra is egyirányú.
Buszozva a városok között, gombamód nőnek ki a panelházak a földből. A sok toronydarut látva a 80-as évek magyar életérzése jön elő. A hölgyek nem szemérmeskednek, mindenki miniszoknyában flangál az utcán. Angolul nagyon kevesen beszélnek, de ennek ellenére mindenki kedves és segítőkész.
Hazafelé azt hittem majd lesz időm fotózni a reptéren, de olyan lassan haladt a becsekkolás, hogy minden reménynel felhagytam. Pedig tucatszám parkoltak a Korean air 747-esei.
Hazafelé a már jól ismert A330-al jöttünk. Biztam benne, hogy a koreai kajától megszabadultam egy időre, erre a gépen azt kaptunk.
Nem értem, hogy full nappali repülésnél minek késztetik alvásra az embert. Egyébként a kapott fülhallgató csak cincog. Élvezhetetlen az egész. Maradt tehát az MP3 lejátszó és a laptop. Szerencsére működött a kamera, úgyhogy közben vetettem egy-egy pillantást a lenti látképre is. A landolás picit dobálósra és viharosra sikerült Helsinkiben, a földetérés után pedig satufék. A kollégám mindenáron tapsolni akart leszállás után, de mondtam neki, hogy azt csak kényszerleszállás után szoktak.
Pici várakozás jött a szokásos hűtőmágnes vásárlással egybekötve. Még jó, hogy nem vettem semmi a koreai duty freeben, mert itt kihajigáltattak minden folyadékot a kézipoggyászból.
Finnair A321-el érkeztünk Budapestre. Na ezen kaptam életem eddigi legrosszabb repcsis kajáját. Elvileg valami spanyol tapas féleség. De már nem érdekelt, mert csak a füstöltszalonna illata járt a fejemben.
Összességében remek hét volt, de rájöttem, hogy ezeknek a hosszú repülőutaknak nincs akkora varázsa, mint amilyet képzeltem.
Ja...és Koreában is van perui pánsípos zenekar!:)
